2024.10.06.

5 dolog amit tarts be, ha el szeretnéd kerülni a dugulást

Akinek volt már valaha vízvezetékkel kapcsolatos problémája, az valószínűleg tudja, milyen frusztráló tud lenni egy dugulás. Szerencsére van jó néhány dolog, amit mi magunk is megtehetünk, hogy a jövőben elkerüljük az ilyesfajta kellemetlenségeket.

1. Használjunk szűrőket

Gondoltad volna, hogy a lefolyók eldugulásának egyik leggyakoribb oka a haj? Igen, a haj. Még a rendszeres fésülködés ellenére is számottevő mennyiségű hajszálunk hullik ki, ami a zuhanyzásnál elhasznált vízzel együtt távozik a lefolyón. A megoldás azonban egyszerűbb, mint hinnénk, hiszen pár száz forintért beszerezhetünk egy műanyag szűrőt, amivel át is hidalható ez a probléma. A szűrő egyébként a konyhai mosogatótálca esetében is jól jöhet, hiszen remekül felfogja az ételmaradékokat, zsírpacákat.

2. Cseréljük le a krémes állagú tisztítószereket

A túlságos sűrű, krémes állagú tisztítószerek, vagy éppen tisztálkodószerek a lefolyók legnagyobb ellenségei. Ez főként a hajmosás során használt balzsamokra, borotválkozó krémekre, és krémes állagú kézkímélő mosogatószerekre igaz, mivel ezek könnyedén felgyűlhetnek és lerakódhatnak a csövek falán. Ahhoz, hogy a folytonos duguláselhárítás ne legyen rendszeres vendég a teendőink listáján, egyszerűen csak cseréljük le ezeket környezetbarátabb, kevésbé balzsamos alternatívákra.

3. Ne öntsünk semmit a lefolyókba

Ismét duguláselhárítás miatt kell a szabadidőnkből lefaragni? Ugyan csábítónak tűnhet az ajánlat, hogy egy kevésbé jól sikerült fogást a WC csészén keresztül tüntessünk el, de higgyük el, hogy előbb-utóbb dugulás fog keletkezni a lefolyórendszerben. Ez ugyanúgy megtörténhet a konyhában is, így ha a kézi mosogatást választjuk, akkor a tányérokról előbb töröljük le az ételmaradékokat egy papírtörlővel, és dobjuk a kukába.

4. Időnként tisztítsuk ki a lefolyókat

A tisztítás, karbantartás akkor is elengedhetetlen, ha egyébként nem duguláselhárítás forog kockán. Ha nincs semmiféle probléma a lefolyórendszerrel, akkor is érdemes időnként kitisztítani azt. Az egyik legkedveltebb módszer az ecetes-szódabikarbónás átöblítés, de egy nagy adag forrásban lévő víz, vagy valamilyen háztartási lefolyótisztítószer is megteszi. Ezen felül a fürdőszobai padlóösszefolyók és a szifonok tisztításáról sem érdemes megfeledkezni.

5. Rendszeresen ellenőriztessük a vízcsöveket

Ha a fent említett praktikán ellenére is gyakran visszatérő vendég otthon a dugulás, ez esetben már itt az ideje, hogy profi vízvezeték-szerelőt hívjunk. Fontos kiemelni, hogyha a dugulás többször is visszatér, akkor ott lehet, hogy sokkal komolyabb problémák állnak a háttérben. Például csőrepedésről van szó, amiből idővel csőtörés nőheti ki magát. A lefolyórendszerek rendszeres ellenőriztetésére akkor is szükség lehet, ha nincs ilyesfajta problémánk. Még a szakemberek is egyetértenek abban, hogy a duguláselhárítás helyett sokkal bölcsebb a megelőzésre fókuszálni. A Dénes Építőipari Kft. például nemcsak a duguláselhárítás terén profi, de a csatornakamerázás módszerét alkalmazza a csövek állapotának felderítésére. Ezt nagyon szoktak szeretni az ügyfelek, hiszen gyors, tiszta munkafolyamat, és semmiféle bontási munkálattal nem jár, nyugodtan dőlhetünk hátra utána.

 

Vélemény, hozzászólás?