2024.03.28.

Mindent a férfi napszemüvegekről

Bár a férfi napszemüvegeknél nem annyira széles a forma-választék, mint a női darabok esetében, így is nehéz lehet a döntés, amikor vásárlásra adjuk a fejünket. Nem elég, ha divatos, márkás napszemüveget választunk, hiszen több szempontot is figyelembe kell vennünk, mint például az UV-védelem és az arcformánkhoz való illeszkedés is. Szerencsére a Trendmaker férfi napszemüveg kínálatában nem csak kiemelten sok divatmárka termékei közül válogathatunk, de minden napszemüveg megfelelő UV- és polárszűrő védelemmel bír, így nem kell majd szemünk épségéért aggódnunk.

Első lépésben tehát mindig az egészségünkre kell gondolnunk, jelen esetben a szemünk napsugárzás elleni megfelelő védelmére. Ezután se ugorjunk rá a nagy márkák kínálatára azonnal, hiszen attól, hogy kedvenc brandünk termékét viseljük, nem biztos, hogy automatikusan jól is fog állni. Ezért második körben nézzük meg, hogy a saját arcformánkhoz milyen típusú keret, lencseszín és stílus illik a legjobban. Hogy egyszerűbb legyen a választás, léteznek olyan iránymutatások, amelyekkel egyszerűen megtudhatjuk, mi való nekünk, sőt, otthonunk kényelméből akár előre el is dönthetjük.

Férfiaknál természetesen más szempontokat is figyelembe kell venni, ha arcformáról beszélünk, mint a női napszemüvegek esetében. Például a markáns arcvonalakhoz és az erős állkapocs-vonal mellé nem mindegy, mit választ az ember: ezesetben kifejezetten az ovális, pilóta fazonú kicsit nagyobb méretű férfi napszemüvegek ajánlottak, amelyek ellensúlyozzák az erős arcvonásokat. Ezek mellett még a kerek, wrap vagy félkeretes stílusú férfi napszemüvegek is ideális választásnak bizonyulnak az ilyen szögletes arcformához. Az ovális alakú archoz azonban szinte minden típus passzol, sőt, még akár bizonyos szempontokból alakíthatjuk is, milyen hatást szeretnénk kelteni a napszemüveggel: a szögletes formák például optikailag szélesítik az arcot, a felfelé ívelő keretek pedig kiemelik az arccsont vonalait, de ezen kívül a szögletes és kerek fazonú férfi napszemüvegek egyaránt optimálisak lehetnek. Kerek arc esetében a férfi napszemüvegek elsődleges célja az, hogy az arcvonásokat hangsúlyosabbá tegyük, ezt pedig az egyenes fazonú, szögletesebb keretformák viselésével könnyen elérhetők, hisz ezek optikailag megnyújtják az arcot. Ha valakinek szélesebb homloka és keskenyebb állvonala van, vagyis szív alakú arcformával rendelkezik, akkor a színes lencsék és a vékony – vagy félkeretes napszemüvegek mutatnak majd rajta a legjobban.

Ha eldöntöttük, hogy milyen napszemüveg a leginkább arcunk formájához, akkor máris gondolkozhatunk a márkán! A Trendvonal kínálatában több, mint 70 férfi napszemüveget is gyártó márkával találkozhatunk, így bőven van miből válogatni – azonban máris könnyebb lesz a dolgunk, hiszen jelentősen leszűkült a nekünk való napszemüvegek köre. Márkákkal kapcsolatban azt is érdemes megfontolni, hogy ne ragaszkodjunk mindenképpen a legnépszerűbb márkákhoz, hiszen rengeteg olyan gyártó is van, amely bár kevésbé népszerűek, kínálatban és minőségben ugyanolyan szuperek! Vehetjük például a Yohji Yamamoto, More & More vagy Havaianas férfi napszemüvegeit, de ne riadjunk vissza az elsősorban sport márkáknak számító Adidas, Fila vagy Puma szemüvegektől sem! Természetesen, ha valaki a már bevált és jól ismert brandekre esküszik, a Trendmaker felhozatalában erre is minden lehetőség adott: Ray-Ban, Police, Oakley, Guess és még rengeteg más márka termékei közül válogathat egy helyen!

Ha pedig megtaláltuk a számunkra tökéletes napszemüveget, ne felejtsük el megnézni, hogyan védi szemünket a káros napsugárzástól: UV -és polárszűrő nélküli férfi napszemüveget semmiképp se vásároljunk, hiszen az olyan lenne, mintha egyáltalán nem is viselnénk napszemüveget. Vigyázzunk szemünk épségére, nem csak nyáron! A téli hóról vakítóan visszaverődő napsugarak is veszélyesek lehetnek, ezért érdemes minden évszakban kéznél tartani kedvenc napszemüvegünket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük