2024.05.08.

A fütyülős barack pálinka

A pálinka Magyarország talán legjellegzetesebb alkoholos itala és ha pár szóval be akarjuk mutatni az országot és a kultúránkat, akkor rögtön a paprika mellett emlegetjük a Fütyülős barack pálinka kifejezéssel. Szokás is azzal viccelődni, hogy a gyümölcsöt bűn másra használni, mint pálinkafőzésre. Noha a 17. században, mikor ez az elnevezés megjelent még csak égetett szeszt jelentett, azóta már azonban csak az erjesztett gyümölcscefre lefőzött végeredményére használjuk. A legnépszerűbb gyümölcsök pedig a szilva, körte, alma és kajszibarack, de emellett még rengeteg másból is készülhet és vannak, akik nem is szégyellősek kísérletezni és bármit lefőznek pálinkának.

A pálinkának több fajtája van itthon, ezek között jó néhány van, amik önmagukban eredet védettek, habár már maga a pálinka is az. Az egyik legnépszerűbb, amit sokan keresnek és ennek megfelelően a legtöbb helyen meg is lehet találni, az a kecskeméti fütyülős barackpálinka, amit a Kecskemét környékén termesztett kajszibarackból készítenek, rendkívül jól megőrzi a gyümölcs ízét és illatát.

Ezt a fütyülős megnevezést nem szabad összetévesztenünk az ugyanilyen nevű szeszesital-családdal, hiszen a két dolog teljesen más. Hogyha a Fütyülős pálinkákat, likőröket kivonjuk a képből és csak magát a kecskeméti fütyülős pálinkát szeretnénk megtalálni, akkor sem kell aggódnunk. Végignézve a Spar, Auchan és Tesco kínálatát a többféle alkoholos ital mellett megtalálhatjuk a Fütyülős barackpálinkát, akár Fütyülős mézes barack változatban is. Habár vigyáznunk kell, nehogy összekeverjük a Fütyülős likőrökkel.

A Fütyülős barack pálinka ára három és négyezer forint körül mozognak. Azonban nem kell aggódnunk, ha nem találjuk a fogunkra való pálinkát. A legjobb kecskeméti fütyülős mézes barack pálinkát a legkönnyebben az italkereso.hu oldalon találhatjuk meg. Különböző italok széles választékában nézelődhetünk és még az árak is sokkal kedvezőbbek, mint máshol mert több mint 200 ital webshop összes terméke érhető el az oldalukon. Nézz szét ha érdekelnek az akciók vagy a különleges italok.

Vélemény, hozzászólás?